
Reviczky Gábor kisfilmeket forgat
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész Magyarország rejtett vagy olykor nagyon is szem előtt lévő, mégsem észrevett kincseiről forgat kisfilmeket. A Reviczkyvel a natúrparkokban című sorozat részeként nemrégiben Fejér megyében több helyszínen is dolgozott a stáb.
Reviczky Gábor elmondta, hogy a sorozat még idén el fog készülni.
A kisfilmek célja, hogy megismertesse az ország lakóival a natúrparkok tevékenységét, illetve azt, hogy mennyire fontos a természetközeliség, főleg a mostani világban, amikor a gyerekek állandóan telefonoznak.
Szeretnénk, hogy legalább egy kis időre ki lehessen venni a kezükből ezt a rossz szokást
– mondta Reviczky Gábor.
A színművész arról is beszélt, hogy ő maga Tatabányán született, és gyerekkorában társaival mindennapos elfoglaltságuk volt feljárni a Turulhoz, a Szelim-barlanghoz, illetve a Farkas-völgybe. Télen-nyáron a természetet járták, mert nem volt mivel játszaniuk. Akkora szegénység volt, hogy a játékokat nekünk kellett kitalálni – fogalmazott Reviczky Gábor.
Forrás: Index
Kép: szinhaz.org
Kapcsolódó cikkek
Ideiglenes felhajtókat építenek a bővítés alatt álló M1-es autópályához
Az M1-es autópálya bővítésével kapcsolatban ideiglenes felhajtók építéséről adott tájékoztatást az MKIF Zrt. Az M1 mintegy 80 km-en bővül (pontosan...
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...