
Szigorítanák az állatvédelmi szabályozást
Kormánypárti képviselők adtak be ez ügyben törvénymódosítási javaslatot. A Kocsis Máté frakcióvezető és Ovádi Péter Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos által benyújtott javaslat többek között súlyosabban büntetné az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnének fel a szaporítók ellen és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számítana.
Ebben már figyelembe vették az állatvédelmi konzultáció eredményeit, egyben a felelős állattartást biztosítanák.
A törvényjavaslat a büntető törvénykönyv jelenlegi szabályozásához képest bővíti a természetkárosítás, az állatkínzás és a tiltott állatviadal szervezésének minősített eseteit.
Szigorúbban kívánnak fellépni többek között a mérgezéses esetekkel, a különös visszaesőkkel, a haszonszerzési céllal működtetett szaporítótelepekkel, illetve azokkal szemben, akiket korábban már az állatok tartásával összefüggő tevékenységtől eltiltottak. Az indoklásban felidézik a közelmúltban történt, több tucat ragadozó madár pusztulását okozó mérgezést. Azt írják: a büntetőjogi felelősség alapját a méreg vagy csalétek állatok életét veszélyeztető módon történő kihelyezése adja. A javaslat már a méreg kihelyezésének előkészületét is büntetné.
A törvényjavaslat szerint aki a jövőben állatviadalon vesz részt, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ha az Országgyűlés elfogadja, a törvényjavaslat január 1-jén lép életbe.
(MTI, Fotó:mandiner)