
Te is megmászhatod az esztergomi Bazilika kupoláját
Ég és föld között néven exkluzív kalandtúrát indítanak az esztergomi Bazilika kupolájának felfedezésére.
Hazánk legnagyobb vallási épületének felújítását most egy igazán különleges szemszögből ismerhetjük meg. A kalandtúrán az egyedülálló építészeti munka kulisszatitkaiba lehetünk be, ahol először teljes védőfelszerelésben emelkedünk fel egy kiépített lifttel a bazilika oldalán. A közel 80 tonnás állványzatokon végig sétálva megcsodálhatjuk a kézi munkával díszített aranyozott stukkókat, illetve a restaurátorok aprólékos munkáját. A túra csúcspontjakként pedig közel 100 méter magasságból csodálhatjuk meg a lélegzetelállító dunai panorámát.
A program végén a bazilika panorámatermében meleg teával gyönyörködhetünk az egyedülálló kilátásban. Emellett pedig vezetett túrán körbe sétálhatjuk a bazilika felújításáról szóló kiállítást, amelyet egy időkapszula tesz igazán különlegessé.
A kalandtúrán résztvevő csoport építési területen fog közlekedni, amelynek vannak speciális szabályai. Éppen ezért indulás előtt rövid munkavédelmi oktatáson, gyorstalpalón is kötelező részt venni. A túráról bővebb információ itt található, jelentkezni pedig az esztergomi Bazilika honlapján lehet.

Forrás: Földjáró
Kép: Csodálatos Magyarország
Kapcsolódó cikkek
Ideiglenes felhajtókat építenek a bővítés alatt álló M1-es autópályához
Az M1-es autópálya bővítésével kapcsolatban ideiglenes felhajtók építéséről adott tájékoztatást az MKIF Zrt. Az M1 mintegy 80 km-en bővül (pontosan...
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...