Téli üzemmódra vált a Magyar Közút

A szervezet közlése szerint szerdától 0-24 órás szolgálatra állnak át, hogy az országosan mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút megfelelően üzemeljen a téli hónapokban is.

Összesen 19 megyei igazgatóságon, 95 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás felügyelettel, mintegy 3700-an dolgoznak váltott műszakokban a szükséges téli útüzemeltetési feladatok ellátásán. A társaság a mostani szezonban összesen 915 nehézgépjárművet, 160 rakodógépet és 158 hómarót mozgósíthat, ha szükség lesz rá. Az idei évben jelentősen megújult a cég gépparkja, ugyanis 66 új teherautót és 32 új Unimogot szerezhettek be a szakemberek, melyek a téli időszakban is szolgálatot teljesítenek majd. A közútkezelő mind a 94 mérnökségén feltöltötte a sótárolókat, így országosan összesen mintegy 137 ezer tonna útszóró só, 1300 tonna kálcium-klorid granulátum, 2,9 millió liter kálcium-klorid oldat és 20 ezer tonna érdesítő anyag áll a szakemberek rendelkezésére kezdőkészleten, melyek pótlása keretszerződésekkel az egész téli időszakban biztosított. Ezen kívül azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen 488 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 414 kilométeren hóvédő erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.

A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas, megfelelő minőségű és állapotú abroncsokra. Az őszi és téli hónapokban is érdemes a közlekedőknek még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális forgalmi helyzetekről, ezt megtehetik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük