
Templomtornyot újít az idén 100 éves Komáromi Református Egyházközség
Templomtornyot újít az idén 100 éves Komáromi Református Egyházközség. Mint azt Máté László lelkipásztor elmondta, a torony nehezen viselte az időjárás viszontagságait, ezért nagyon ráfért már a helyreállítás. A munkákra az állam templomfelújításra elkülönített keretéből kaptak 15 millió forintot, amit Komárom Város Önkormányzata további 8 millió forinttal megtoldott. Mát László hozzátette, hogy ez a két támogatás egy olyan bőséges forrást biztosít, melynek jóvoltából a torony mellett az egész Jókai téri épületfront is megszépülhet. Az új templomtorony felszentelését október 16-ra tervezik, hiszen a gyülekezet ezen a napon ünnepli megalakulásának és fennállásának 100. évfordulóját – olvasható a város honlapján.
Kép: szallas.hu
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...