Több mint fél tonna élelmiszeradományt kaptak a tatabányai rászoruló családok
A szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából mintegy 700 kilogramm tartós élelmiszer érkezett a TJ ESZI Család és Gyermekjóléti Központba. A ládákat a helyi Bridgestone abroncsgyár dolgozói töltötték meg felajánlásaikkal – méghozzá kevesebb, mint egy hét alatt.
A Bridgestone munkatársai nemrég a „Szavazz egy jó ügyért!” nevet viselő aktivitás keretén belül dönthettek arról, hogy melyik helyi szociális intézményt támogassa a gyár. Az együttműködés első lépéseként olyan eszközöket kapott a Központ a vállalattól, amelyek már a nyári táboroztatások alkalmával használatba kerültek: egy fagyasztós hűtőszekrényt, egy stabil és kényelmes kerti pavilont, illetve több laptopot a gördülékenyebb adminisztrációhoz. Ezúttal azonban a kollégák tartós élelmiszer adományai kerültek a dobozokba.
A tatabányai abroncsgyár az anyacég fő alapelvét követve nagymértékben kiveszi a részét a társadalom szolgálatából: szeptember végén a Szent Borbála Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának segített egy korszerű ultrahang gép megvásárlásában, nyáron a környei kerékpárutak melletti szelektív hulladéktárolós pihenőhelyek és szervizpont kialakítását támogatta.
Kapcsolódó cikkek
Vármegyénkben is felkészültek a rendkívüli téli időjárásra
A rendkívüli téli időjárási helyzetre való felkészülésről tartottak sajtótájékoztatót november 18-án Tatabányán, a Komárom-Esztergom Vármegyei Kormányhivatalban. dr. Kancz Csaba főispán...
Motorokat kapnak a bölcsődések
Különleges kis járgányokkal gazdagodnak a komáromi bölcsődések, és országszerte minden bölcsőde. A részletekről Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének...
Átadták az új hulladékudvart Komáromban
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. átadta november 14-én Komáromban az új hulladékudvart. Czunyiné dr. Bertalan Judit Komárom és térségének országgyűlési...
Vályi István Díjata kapott az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége
Vályi István Díjat kapott a romák segítéséért az esztergomi Ferences Szegénygondozó Nővérek közössége a vármegyei közgyűléstől. Popovics György, a vármegyei...
Light Friday elnevezésű akciót tart a rendőrség pénteken
November 7-én, pénteken ismét megrendezik az országos „Light Friday” akciót az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében. Az akció keretében láthatósági...
Faültetés lesz Esztergomban
Faültetésre várják az esztergomiakat a Kis-Duna sétányon november 14-én. Az Esztergom Barátainak Egyesülete és az Esztergomi Ifjúsági Városvédő Tábor vezetése...
