
Új kutatócentrum nyílt Magyarországon, amely az Alzheimer-kórra fókuszál
Az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet létesítménye a betegség korai felismerésén, illetve annak kialakulásának megismerésén dolgozik.
A jelen ismeretek szerint az Alzheimer-kór ugyan nem gyógyítható, de az új tudományos eredmények szerint a betegségre jellemző kóroki eltérések akár az első tünetek megjelenése előtt évtizedekkel korábban kimutathatók. Ebben a korai stádiumban a betegség megjelenése jelentősen késleltethető egy egyénre szabott életmódbeli és gyógyszeres terápiával.
Világszerte körülbelül 50 millió ember szenved Alzheimer-kórban, Magyarországon is legalább 250 000 érintett beteg lehet.
A neurokognitív betegségek olyan idegrendszeri betegségek, amelyek során az érintett betegnél demencia alakulhat ki, és a páciens idővel elveszíti öngondoskodási és szociális képességeit. Leggyakoribb formájában, az Alzheimer-kórban érintettek száma háromszorosára emelkedhet a következő évtizedben.
Kapcsolódó cikkek
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...
Átadták az Aknatorony-kilátót Dorogon
Ünnepélyes keretek között adták át Dorogon az Aknatorony-kilátót. A projekt a Komárom-Esztergom Vármegyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív...