
Újabb adományt adott át a horvátországi földrengés károsultjainak Soltész Miklós
Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár egy petrinjai zeneiskolának és a zágrábi, Remete-hegyi kegytemplomnak vitt támogatást a természeti katasztrófa okozta károk helyreállítására. Tizenöt-tizenöt millió forinttal járul hozzá a magyar kormány a két épület felújításához.
Az elmúlt másfél évben két nagyobb földrengés is sújtotta Horvátországot. A fővárosban és környékén tavaly március 22-én bekövetkezett 5,6-os, majd 5,1-es erősségű földmozgás egy ember életét követelte, sokan megsebesültek és számos épület megrongálódott. Az utórengések hónapokig tartottak.
December 28-án és 29-én két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés Közép-Horvátországot rázta meg. A Petrinja és Sziszek közelében történt földmozgásoknak hét halálos áldozatuk és 28 sérültjük volt, az utórengések még most is tartanak.
A horvát területrendezési, építészeti és állami vagyonkezelő minisztérium honlapján megjelent adatok szerint a földrengés okozta károk 86 milliárd kunát tesznek ki Zágrábban és környékén, míg Sziszek-Monoszló megyében ez az összeg 41,6 milliárd kunára rúg. Mindez összesen 128 milliárd kuna (6174 milliárd forint) anyagi kárt jelent.
(MTI, Fotó:infostart)
Kapcsolódó cikkek
Kettő új elektromos buszt adtak át Komáromban
Április 23-án délelőtt a komáromi autóbusz-állomáson, sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy megérkezett Komárom helyi közlekedésébe a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség...
Sokan utaznak húsvétkor
A Húsvéti ünnepek alatt sokan indulnak útnak határainkon belülre, és kívülre is. Fontos, hogy indulás előtt tájékozódjunk hogy hol hogyan...
Elkezdődött a tavaszi szünet
A tavaszi szünet idén április 17-én, csütörtökön kezdődik. Fontos, hogy a gyermekeinket készítsük fel erre az időszakra – hívta fel...
Polgármesterek randevúznak Esztergomban
A XXX. Városi Polgármesterek Randevújának sajtótájékoztatójára került sor április 10-én Esztergomban, amit a városban rendeznek meg az idei évben. Hernádi...
A rendőrség idén is várja a lakosság javaslatát
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. A Speedmarathon április 9-én 6 órától...
Közösségi értékvédelmi konzultáció Tatabányán
Közösségi értékvédelmi konzultáció címmel indított fórumsorozatot a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Az egyeztetések témája a települések önvédelemhez való joga, az...