Újra megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében
Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma.
A Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta két telepen, Bugacon és Kiskunmajsán, ahol a 450 illetve 800 tömőludat tartottak – közölte a szervezet.
A megemelkedett elhullás és a tünetek hívták fel az állattartók figyelmét a vírus jelenlétére.
Az állategészségügyi szakemberek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében az állományokat felszámolták.
A fertőzött gazdaságok körül három kilométer sugarú védőkörzetet jelöltek ki, valamint megfigyelési körzetet, ez utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére.
A magas kockázatú megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ismét elrendelték a kötelező zárttartást a baromfitelepeken, a háztáji állománynál pedig erősen ajánlják a baromfi fedett helyen etetését és itatását.
Forrás: MTI
Kép: pexels.com
Kapcsolódó cikkek
A legnagyobb adózókat köszöntötték Komáromban
Az eseményen azok a cégek, vállalkozások vettek részt, melyek adóbefizetésükkel a 2025-ös évben legnagyobb mértékben hozzájárultak Komárom város fejlődéséhez. Czunyiné...
Alapkőletételi ünnepséget rendeztek a Tatabánya- Környe Ipari Parkban
Alapkőletételi ünnepségét tartotta február 9-én a Becton Dickinson Hungary Kft. a Tatabánya-Környe Ipari Parkban. Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője...
Különleges kiállítás nyílt Majkon
Február 4–én „Bravúros mérföldkövek” címmel tartották a 200 éves Herendi porcelán vándorkiállítás ünnepélyes megnyitóját a Majki Kamalduli Remeteség és Esterházy-kastélyban....
Reneszánsz Farsang lesz Komáromban
Színházi meseelőadásokkal, interaktív családi játékokkal és foglalkozásokkal, lovagokkal és hercegnőképzővel várnak kicsiket és nagyokat a Reneszánsz Farsangon Komáromban. A február...
Idén sok rendezvény lesz Tatán
A hagyományos januári, éves tatai nagyrendezvényekről szóló egyeztetést tartották a városban. Michl József, Tata polgármestere ezekből adott ízelítőt. Tompa Andor,...
A Sano új üzemének alapkőletételét tartották Csémen
A Sano-Modern Takarmányozás Kft. takarmánykeverő üzemének alapkőletételi rendezvényét tartották a január 22-én a Komárom-Esztergom vármegyei Csémen. Dr. Nagy István agrárminiszter...
