Újra megnyitja kapuit a tatai Malomkert
Május 18-án újra megnyitja kapuit a Malomkert, melyet a nyitás napján ingyenesen látogathatnak majd az érdeklődők – olvasható a város közösségi oldalán.
A tavaly júniusi nyitást követően az elmúlt szezonban közel 800 család és 3500 egyéni látogató tekintette meg a Malomkertet.
A Jenő-malomot az idén továbbfejlesztik és egy tésztaműhelyt fognak indítani, ahol a számos különleges recept megismerése mellett arra is lesz lehetőség, hogy a kertben elvetett alakor búzából készítsenek tésztát az érdeklődők.
A Malomkert avató ünnepségét tavaly június 16-án rendezték. A felújított Jenő-malom és környezete 2023 decemberében elnyerte a Magyar Tájépítészek Szövetségének Tájépítészeti Nívódíját, a közelmúltban pedig a Településfejlesztési Szövetség Településfejlesztési díját érdemelte ki.
Michl József polgármester úgy fogalmazott: – Most, a tavasz folyamán egy nagyobb karbantartást kell elvégeznie a kivitelezőnek, melynek három éves garanciális kötelezettsége van az egész területre vonatkozóan. Miután néhány ponton vízszivárgást észleltek, azt kijavították, s most már a munka lezárásán dolgoznak. A városvezető hozzátette: – A Malomkert nyitása minden évben, így idén is Nepomuki Szent Jánoshoz kötődik majd, aki többek között a molnárok védőszentje, ünnepnapja május 16. Ehhez kapcsolódóan a tavaszi nyitás május 18-án szombaton lesz, amikor egész napos programokkal várják a helyszínen az érdeklődőket.
Forrás és kép: fb.com/tatavaros.hivatalosoldala
A nyitás napján ingyenesen látogathatjuk a Malomkertet, a Tatai Sokadalom napjai alatt, június 14. és 16. között pedig a gyermekeknek lesz díjmentes a belépés.