
Versenyképesebb lesz a felsőoktatás
Jobb minőségű és versenyképesebb lesz a felsőoktatás a modellváltásnak köszönhetően – közölte a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1-en. Hankó Balázs azt mondta: jelenleg 21 modellváltó intézmény van, legutóbb szeptember elsején a Pannon Egyetem állt át az új rendszerre. Közlése szerint jelentősen nő a felsőoktatás finanszírozása, a modellváltó intézményeknél az első évben a finanszírozás 30, a másodikban a 40, a harmadikban pedig az 50 százaléka teljesítményalapú lesz. Tudatta: a kormány jövőre ezermilliárd forintot költ a felsőoktatásra.
Azzal kapcsolatban, hogy az intézmények 2700 milliárd forintos fejlesztési forrásigényt nyújtottak be a következő évekre, azt mondta: többek között infrastukturális fejlesztések, tudományos és innovációs parkok fejlesztése történik majd meg, amelyek által 21. századi lesz a felsőoktatási infrastuktúra.
Beszélt arról is, hogy a világ felsőoktatási intézményeit rangsoroló Times Higher Education listán tizenegy magyar egyetem a világ legjobb öt százalékában szerepel, közülük a Semmelweis Egyetem a 277. helyen a világ legjobb egy százalékában van. A modellváltásnak köszönhetően egyre jobban szerepelnek majd a magyar egyetemek ezen a listán – fűzte hozzá.
(MTI)
(Fotó:24.hu)
Kapcsolódó cikkek
A csapadékvíz elvezetés fejlesztésére kerül sor Tatán
A TOP Plusz keretében 405 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást nyert Tata önkormányzata. Ennek köszönhetően a városban...
Idén is megrendezik az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot Tatán
Idén is megrendezik július végén Tatán az Old Lake Man Rövidtávú Triatlon Országos Bajnokságot és Középtávú Amatőr Magyar Kupát. 2025-ben...
Hétvégéig Tatabánya lesz a box fővárosa
Szerdától szombatig az Ökölvívó Magyar Bajnokság küzdelmeit rendezik a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. Sámuel Botond, a TSC ügyvezetője elmondta: remélik...
Elkezdődött a fesztiválszezon
Elkezdődött a fesztiválszezon, amely több veszélyt is rejt. Többek között oda kell figyelni egymásra és az értékeinkre is – hívta...
Minden 80 év feletti magyar állampolgár kap Gondosórát igénylés nélkül, ingyenesen
A Gondosóra programról tartottak sajtótájékoztatót június 24-én a tatabányai Kormányhivatalban, amelynek kiemelt témája az volt, hogy azoknak a 80 év...
A kánikulában is kellő odafigyeléssel kell közlekedni
Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tiszti főorvos az ország egész területére június 26-a, csütörtök 24 óráig. A kánikula ellenére...