Wifi is lesz majd a Holdon
Az Artemis-programmal vetné meg a lábát a Holdon az Egyesült Államok: az asztronauták hosszabb ideig az égitest felszínén élnének és dolgoznának.
Ennek egyik alapfeltétele – persze a Hold-bázis mellett – egy zökkenőmentesen működő kommunikációs hálózat. A NASA korábban már jelezte, a Nokiával közösen 4G LTE hálózatot hozna létre ott, most pedig már a wifi kiépítését tervezgeti.
A Fox News szerint az amerikai űrhivatal egyszerre keres választ arra, hogy miként lehetne wifi-hálózatot létrehozni a Holdon, illetve arra, hogy miként lehetne a világ azon részén is stabil internetelérést biztosítani, ahol jelenleg az nem elérhető.
Kapcsolódó cikkek
Meghosszabbította együttműködését az MVM és az OSE Lions
Az oroszlányi OSE Lions és névadó szponzora, az MVM Zrt. közös sajtótájékoztatójára került sor április 2-án. A rendezvény keretében az OSE...
Húsvétkor is kiemelten fontos a biztonsági öv használata
A húsvéti ünnepek idején is fontos, hogy mindig bekössük magunkat. A biztonsági öv jelentőségéről beszélt Racsné Galambos Gréta rendőrőrnagy a...
Új eszközt adtak át a tatabányai Szent Borbála Kórházban
Új eszközt adtak át március 26-án a tatabányai Szent Borbála Kórházban. A közel 9 millió forint értékű eszköz az első...
Környén munkaerőpaci beilleszkedést segítő programmal kapcsolatban tartottak fórumot
A Komárom-Esztergom Vármegyei Foglalkoztatási Paktum Környén tartotta ma a „Járási munkaerőpaci beilleszkedést segítő programok VI. elnevezésű rendezvényét. Az eseményen Borsó...
Magyary konferenciát rendeztek Héregen
Március 24-én tartották a Magyary Emlékkonferenciát, amelyet a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság Héreg Község Önkormányzatával együttműködésben rendezett meg Héregen. Nemes...
Oroszlányban fejleszt a BorgWarner
Az amerikai BorgWarner 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban. Ehhez az állam 4,8 milliárd forint támogatást nyújtott, így...
