Zsebbenyúlós karácsony vár a szülőkre
Egy hónap van hátra karácsonyig. Rossz hír a kisgyerekes szülőknek, hogy ahogy minden más, úgy a gyerekjátékok is megdrágultak év végére, a szakértő szerint akár 20 százalékos áremelkedésre is számíthatunk egyes termékeknél.
Egy friss kutatás szerint a magyarok a tavalyinál valamivel több pénzt, 59 ezer forintot költenek átlagosan karácsonyi ajándékokra idén. A kitöltők több mint fele már novemberben vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt; idén valamivel többen terveznek így is, vagy nagyobb részt ilyen módon is vásárolni.
Ennek a pénznek egy jelentős részét a gyerekeinkre költjük: egy másik felmérés szerint bőven 10 ezer forint felett jut játékra fejenként. Becslések szerint a játékpiac éves forgalmának mintegy 60 százaléka az év végi ünnepi szezonban realizálódik, hiszen ebben az időszakban több és magasabb értékű játék kerül a kosarakba.
Az árakban mindenképpen megmutatkozik a szállítási költségek növekedése és a műanyag drágulása is. Az áremelkedés függ a termék méretétől és anyagától, de nagyságrendileg 10-20 százalék közötti.
Mit vesznek a szülők?
A szezon slágerei változatlanul az interaktív játékok. A cuki sétáló malacka, a Little Live Pets: Pinki, a kismalac a legkeresettebb, ennek ára 9990 forint. Egy fürdőszobai játék került fel a dobogó második helyére, ahol habkészítéssel és főzőcskézéssel lehet a kádban játszani, ez a Tomy Toomies: Buborékkészítő konyha szett, ez 10 990 forint. Illetve a bronzérem az egyre népszerűbb adventi naptáraké: ezek ár 3 ezer és 12 ezer forint között van,- hihetetlen választék alakult ki, éppen 40 féle különböző kapható.
Az is tudható már, hogy idén karácsonykor sokan döntenek az online és a mobilról történő vásárlás mellett: az egyszerűség, gyorsaság, a sokszor nagyobb választék mellett leginkább az árak könnyű összehasonlítása tereli az online beszerzés irányába az embereket.
Várhatóan a legtöbb, szülő, nagyszülő, rokon társas- és kreatív játékot, könyvet, kifestőt és LEGO-t választ a karácsonyfa alá. Ezekkel nem is lehet mellélőni.
A gyerekek szerint ez a legmenőbb játék idén
Gyerekzsűri is részt vett a 2021-es Ország Játéka verseny győzteseinek kiválasztásában. A kilenc, különböző életkorú gyerekből álló zsűri a versenyen induló játékokat kipróbálta, és személyes játékélmények alapján tettek javaslatot a nyertesekre a szakmai zsűrinek. Tavalyihoz képest 20 ezerrel több, összesen 78 ezer szavazat érkezett a 7 kategóriában pályázó 62 játékra. Idén az Interaktív kategóriában volt közös nyertes, a zsűri és a közönség részéről is a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv lett a befutó (a készlet ára 24 990 Ft, egyenként 5990 forintért vásárolhatóak meg) . A Családi/parti társasjátékok kategóriában holtverseny alakult ki, ezért két zsűrinyertes is született: a kitüntető minősítésen a Rumini hajónapló (5990 forint) és a Szörnyek bandája társasjáték (4 799 Ft) osztozott.
Forrás: Pénzcentrum
Kép: Femina